Nyálban úszó növényrészek

Habos, fehér, leginkább nyálra hasonlító anyag jelenik meg a fák levelei között, a fűszálakon, egyéb növények szárai-, levelei között, és a fa alatt állva hullik az ember hajába valami nedves folyadék, minta jóformán csak az eső esne. Nem ritka dolog ez tavasszal, nyár elején. Népies nevén kakukknyálnak is hívják ezt a képződményt, noha semmi köze nincs sem a kakukkhoz, sem a nyálhoz. Bárcsak lenne. Hiszen, akkor talán mégis csak egy fokkal ízlésesebb dolog lenne, mint ami valójában. A habos anyag nem más, mint tulajdonképpen a kabócák-, mégpedig a Philaenus spumarius, azaz a tajtékos kabócák ürüléke.

kabóca: főnév - A szipókás rovarok rendjébe tartozó négyszárnyú, növények nedveiből táplálkozó, ugró, elpattanó, rosszul repülő, többnyire mezőkön, száraz helyeken élő rovar.

A tajtékos kabócák a Kabócák alrendjébe tartoznak. A kabócák mindegyike szúró-szívó szájszervű rovar, többszáz hazai faja ismert hazánkban. Méretüket tekintve eltérőek: 1-2 mm-esek és 15-18 mm-es méretűek is ismertek. Noha főleg ugrálva közlekednek, repülni is tudnak és szoktak is, elsősorban csoportos vándorlásuk alkalmával.

„Mert én zsellérségen vagyok csak, Itt mások a rendes lakók: Nagy népesen tanyázva együtt, Egér, tücsök, kabóca, pók.” – írja Tompa Mihály „Az én lakásom” c. költeményében.

A kabócák által termelt váladék nem valami gusztusos látvány, ezért mind az egyéb rovarok, az állatok, és az emberek is kerülik, és eszébe sem jutna senkinek és semminek megpiszkálni ezt a köpet-szerű anyagot. …És valóban, mintha odaköpött volna valaki egy jó tisztességeset... Ám, ha mégis valakiben relytezik némi bátorság és erőt tud venni magán a nem éppen gusztusos látványon felülkerekedve, érdemes azt óvatosan letörölni és megnézni, mi lapul a belsejében. Ez bizony a kikelő és fejlődésben lévő kabóca lárvák bölcsője. A lárvák a habfészket tartó gallyakat szívogatva táplálkoznak, és különböző stádiumban érhetjük benne a rovart akár egy kis vajszínű hernyó, vagy zöld-, esetleg barna-, vagy már fekete, igen fürgén szaladó imágó állapotában. A kabócák tulajdonképpen átvernek mindenkit és így egy biztonságos bunkert biztosítanak a fejlődő lárvák számára.

A kabócák növények nedvével táplálkoznak, és a kiszívott növénynedvből készítik a habos anyagot. Mindenek előtt a kiszívott nedvekből a szükséges tápanyagokat kiszűrik, majd a többibe belekeverve a viaszmirigyeik által termelt szappanszerű váladékot - abba levegőt pumpálva - kibocsátják magukából.
A habot tehát kilégzéskor képzik a távozó levegővel, számtalan buborékkal habosra fújva, és mindezt a potrohukon keresztül teszik. A kabócák egész lárvakorukat ebben töltik, levegőt pedig úgy vesznek, hogy a potrohuk végét kidugják a tajtékból. A hab megvédi őket a kiszáradástól és madaraktól, hangyáktól, illetve egyéb ellenségeiktől. Helyenként megdöbbentően nagy mennyiségben találhatóak meg ezek a rovarok.

Magyarországon csak néhány tajtékos kabóca faj él és nem is a nagy fajszáma, hanem mindinkább magas egyedszáma teszi a tajtékos kabócákat a hazai rovarvilág gyakori képviselőévé.

Főként fűzfákon-, égerfákon-, füves területeken, rétek növényei között-, lágyszárúakon-, bokrokon-, száraz és nedves területeken is egyaránt-, de olykor még gyümölcsfákon is találkozhatunk velük. Megjelenésük egyre gyakoribb a házikertekben is. Mivel meleg-kedvelők, ezért nyár közepére szaporodhatnak fel és jelenhetnek meg tömegesen.

A tajtékos kabócák a haszonnövényekben tesznek kárt azzal, hogy gátolják a növény fejlődését, illetve számos kabóca faj növényi kórokozók terjesztésében is részt vesz: fitoplazmák terjesztését végzik. A fitoplazmával fertőzött növény nedvét kiszívják, majd a következő növényt szívogatva bejuttatják a nyálukban lévő kórokozót. Zöldségéfélék, gyümölcs- és szőlőfajok valamint virágok fitoplazmás betegségeinek terjesztésében fontos szerepet játszanak.

A védekezés ellenük igen csak nehéz. A rovarölő szerek jóformán semmit sem érnek, mivel a habnyál (amiben a lárvák élnek), meggátolja a lárvához való jutását. A hab viszont erős vízsugárral eltávolítható a növényekről és így a hab védelméből kikerülő lárvák kiszáradnak, elpusztulnak. A kifejlett rovarokkal szemben viszont már sokkal nehebb fellépni (szinte lehetetlen), mivel rejtetten élnek, nem feltűnő a jelenlétük, gyakran csak rövid ideig (1-2 óráig) tartózkodnak a növényen, majd tovarepülnek. Ezért a kémiai védekezés lehetősége szinte teljesen ellehetetlenül.