Török Bálint alma

 Ennek a régi almafajtának a származása bizonytalan. Hazai- és, németországi eredetűnek is mondják. A Tömegtermesztésre kimondottan ajánlott. A piacokon ismert, és igen keresett fajta. Sárga-piros héjú, kellemes, savanykás borízű illatos, harmónikus ízvilágú, hosszan elálló téli alma. (Lippay III. 144.): Báling alma. Szintagmatikus szerkesztéssel keletkezett. LIPPAYnál megjelenő fajtajelölő funkciójú báling a német Weinling átvétele (RAPICS 1940: 197), ehhez kapcsolódik a gyümölcs faját megnevező alma szó. A német weinling szó különböző borízű gyümölcsök neveként szerepel (EtSz. I. 257).

A gyümölcsnek LIPPAY szerint két fajtája van: Egyik nagyobb, melynek fele középpiros, fele sárga, édes borízű, az új éréséig is szépen eláll. A másik apróbb, sárga és csak néhol vörös, savanyú. Ez utóbbi is igen sokáig eláll. Mindkettő igen leves. (1667: III. 144).

SURÁNYI szerint azonos a borízű almával (1. borízű alma)(1988: 5). A név a XIX. és a XX. századi szinonímái közül azok, amelyek Bálint személynevet tartalmazzák, minden bizonnyal népetimológiai eredményképpen jöttek létre: Báling → Bálint (EtSz. I. 257). Régi német neve, illetve magyarországi német neve is Türkischer Weinling 'török borízű' (BERECZKY 1877: 435), magyar elnevezéseiben a népnévi jelző a német mintával magyarázható. Sz.: Bálint-alma (SzamSz. 61.), Bálint-piros (SzamSz. 61.), borízű (ÚMTsz. I. 549), borízű alma (SzamSz. 975.), török Bálint (Entz 1856: V. 40.), török Bálint-alma (BRECZKY 1877: 435).

Ismeretlen származású fajta. Vitatott a Kárpát-medencei eredete is. Egyes vélemények szerint a német Rot(h)er Stettiner fajtának felel meg. Nem tudni ki-, és miért adta a Lippaynál még Báling-almának nevezett fajtának a Török Bálint nevet. Mindenesetre a németek korábban ismerték és szívesen vásárolták tőlünk, miután a saját termésük elfogyott.

Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán. Jól szállíthatók, kitűnően és könnyen eltarthatók. Húsában sokszor jegesedés, áttetsző, íztelen foltok keletkeznek. Termése nagy, vagy igen nagy. Alakja lapos, gömbölyű. Egyik oldalán hízottabb, néha emelkedettebb mint a másikon. Rendesen szabályos gömbölyödésű. Szára rövid, vastag. Tág, mély tölcséralakú üregbe helyezett, melynek zölden maradó falát csak ritkábban fedi némi áttetsző rozsdamáz. Kelyhe rendesen zárt, összehajló levélkéivel tág, sekély, néha mélyebb, szelíden ráncos mélyedésben ül. Karimája néha lapos bordáktól hullámos, melyek a szármélyedésig is lehúzódhatnak.

Héja sima, finom, gyengéd tapintatú, ledörzsölve fényes. Sárgászöld alapszínéből alig látható valami, mert a gyümölcs napos oldalát, sokszor az árnyékosabb részeit is sötétebb barnás-vérpiros odamosott fedőszín takarja. Pontozata ritka, a piros színben eléggé szembetűnő. 

Húsa zöldesfehér, sokszor zölden erezett, roppanó, teljes értével porhanyó, pezsgő. Leve igen bő, édes borízű, kellemes gyenge illattal emelt. Magháza nyílt. Kehelycsöve tágas kúpalakú, mélyen lehatoló.

Szeptember végén szedhető, novembertől februárig fogyasztható

Edzett fajta.

Elsőrendű piaci és háztartási-, másodrendű asztali fajta.

Fája erőteljes növekedésű, teljesen edzett. Kuszált, később lehajló ágai nagy, terebélyes koronát alkotnak. Kissé későbben kezd teremni, de azután rendesen és igen bőven terem. A rendszeres nyesést nem tűri, vadalanyon, magastörzsű fának való. Vesszei hosszúak, kissé görbülők, eleinte finoman molyhosak, később csupaszok, vörhenyesbarnák, árnyékos oldalon zöldes barnák, ritkásan pontozottak, kissé fényesek. Egyenlőtlen rügyközűek. Rügyei nagyok, simulók, molyhosak. Virágrügyei nagyok, molyhosak, barnapikkelyűek. Levelei középnagyok, vastagabbak, kemények, nyelük rövid, vastag, merev, molyhos, a nyár végén tövük felé pirossal festettek. Levélpálhái rövidek, fonálidomúak. 

A mély termőrétegű, nyirkosabb, kötöttebb talajban, párateltebb, hűvösebb éghajlat alatt érzi magát a legjobban.