Magyar kajszi

Ismeretlen, feltehetően magyar származású fajta, amely elsősorban a Duna-Tisza közén terjedt el, de az egész országban megtalálható.

Eredete ismeretlen. Magyarországról terjedt el Európa többi országába, s ezért általánosan magyar eredetű fajtának ismerik. A Magvar Kajszíval azonosítható Gesner azon jellemzése, amellyel a "Horti Germaniae"-ban (1561) leírt magyar származású kajszibarackot "magna et optima", azaz nagy és legjobb jelzőkkel írta le.

Az utóbbi években derült ki azonban, hogy a Magyar kajszi fajtaköre gyakorlatlag azonos a Krasznoscsokij (Pirospofás) fajtakörrel.

Nyujtó Ferenc 1973. évi szovjetunióbeli tanulmányútja során több kutatóintézet ültetvényében (Jalta, Kijev, Bahcsiszeráj, Kisinyov) személyesen tanulmányozta a Krasznoscsokij fajtát, arról egyértelműen megállapította a Magyar Kajszíval való teljes azonosságot. Maga Kosztyina szóban és közleményében megerősítette ezt. A szovjet gyümölcsfajták pomológiája" (1953) ezt írja : "Így lehetne beszélni a "Krasznoscsokij" típusról, a Krasznoscsokij és a Magyar kajszi többféle változatáról, amelyek gazdagon találhatók Moldáviában, Ukrajnában, a Krímben és az Észak-Kaukázusban." 
Ugyanebben a munkában olvasható, hogy a kajszibarack termesztése Ukrajnában a 17. században kezdődött, amikor a cá-
rok és bojárok, "nyugatról" hozattak új nemes kajszibarackfajtákat, mert Ukrajnában akkor még csak apró, ún. majombarackokat (zserdeli) termesztettek.

A sokféle elnevezésű, de azonos karakterű gyümölcsfajták egy helyen való kitenyésztése gyakran meglepetéseket hoz. Így a GYDKI Ceglédi Kutató Állomásán számos külföldön termesztett fajtáról állapították meg a Magyar kajszival való azonosságot.

A Magyar kajszi Európa legelterjedtebb kajszibarackfajtája, amely a Közép-Rhone völgyétől (Luizet, Paviot) a Duna völgyén át (Magyar kajszi) a Kaukázusig (Krasznoscsokij) a vezető fajta még napjainkban is.

Tény, hogy a Magyar kajszit a nemzetközi szakmai közmeggyőződés, valamint magyarországi nagy alakgazdagsága miatt joggal tekinthetjük magyar eredetűnek, de kialakulása nem feltétlenül csak a Kárpát-medencében mehetett végbe.

Erre enged következtetni a kajszi szó is, amely a régi szakmai és az alföldi népnyelvben is egyértelműen csak a Magyar kajszi típusú fajtára volt használatos. A kajszibarack többi fajtáját sohasem nevezték kajszinak, hanem korai rózsának, Rózsabaracknak, Majombaracknak stb. Érdekes párhuzamot vonni a balkáni országok kajszija megnevezésével, ahol főleg a mi Magyar kajszinkat termesztik.

Magyar kajszi néven Entz is ismert egy kajszifát, amely az általa ismert fajtáktól sokban eltért. Ezt mezőkomáromi kertjén kívül más hazai helységekben is megtalálta (Felsőőr, Láng...). Rapics (1940) azonban ez sem azonos a mai Magyar kajszival.

A Magyar kajszi első leírója a külföldi pomológiák szerint Lucas volt. Fajtakörünknek e típusát Glockner udvari kertész véletlen magoncként találta Enyeden 1868-ban és "Ungarise beste" (Magyar Legjobb) néven küldte ki más fajtákkal együtt Lucas-nak. Rapics (1940) szerint ezzel szemben Stoll írta le elsőként. Nyujtó- Tomcsányi (1957) véleménye szerint a Lösching által leírt Ungarishe beste nem azonosítható egyszerűen a nálunk megtermesztett Magyar kajszi típusokkal.

A múlt század végén már főfajtánk lehetett. Az 1896-ban kiadott nagybani termesztésre javasolt fajták jegyzékében minden kajszitermesztésre alkalmas megyében javasolták.Rudinai Molnár 1900-ban megjelent Magyar Pomológia c. munkájában Angyal szerint a Magyar kajszi adja aránylag a még legbiztosabb terméseket a nagyon is változékony éghajlatunk alatt. Ekkor a rózsakajszikat még nem említik. A KSH 1972. évi felfedezései szerint a nagyüzemi árugyümölcsösökben lévő kajszifajták 64,5%-a a Magyar kajszi volt. Jelenlegi aránya várhatóan csökkenni fog, mivel az utóbbi időben a szaporítása is kisebb mértékű volt. Az OVSZF adatai szerint 1968-75 között a Magyar kajszi és klónjainak aránya a kajsziszemzések 45.8%-át adta, s ez az utóbbi években (1974-78) sem igen változott (45,1%).

Nagy vagy középnagy, széles, tompán kúp alakú. Színe világos-, majd narancs-sárga, vérpiros fedőszínnel mosott. Kocsánya középhosszú, vastag barnás bordó-piros színű. Húsa narancssárga, félkemény, magvaváló, kissé rostos, lédús. Íze közepesen édes, gyengén savas, jellegzetes zamattal. Jól szállítható. 

Július második és harmadik harmadában érik, szedését rendszerint július első hetében meg lehet kezdeni. 

Általában rendszeresen és bőven terem. Korán termőre fordul, nagy terméshozamokra képes.

Moníliára és sharka vírusra közepesen fogékony . A téli és a késő tavaszi fagyok iránt érzékenyebb, mint a Borsi-féle rózsa fajta. 

A Borsi féle kései rózsa fajta mellett a legértékesebb kajszifajtánk, amely friss fogyasztásra, konzervipari feldolgozásra és export célokra egyaránt a legjobban felhasználható. Nagymértékű további telepítése az áru-gyümölcsösökben és házikertekben is indokolt.

Levele középnagy, széles tojásdad alakú. Vesszeje középerős, zömök, vastag, barnás színű, amelyen sötétbordó bemosás van. koronája nagy, széthajló, csüngő ágú, nyomott félgömb alakú. 

Nem igényes fajta, legjobban a középkötött vályogon és a kötött altalajú homokon fejlődik.