Körte oltványok

A körte egyike a legfinomabb és a legváltozatosabb gyümölcsöknek, mégis egyre kevesebb körtefát találunk a magánkertekben, gyümölcsösökben, és sajnos nem kap akkora megbecsülést, mint amennyit megérdemel.  Amikor körtéről beszélünk valóban egy kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező gyümölcsről van szó. Fája fényesen zöld lombozatával, arányos habitusával, gyümölcse páratlan illatával, zamatával, termőhelye iránti igényességével magasan kiemelkedik a többi gyümölcsfajta közül.

Igaz, a körtefa kicsit több gondoskodást igényel, mint pl. egy almafa, de ízletes termésével és bőséges gyümölcshozamával meghálálja a törődést.
Noha mélyre törő-, jó vízkereső gyökérzettel rendelkezik mégis szükséges számára az egyenletes vízellátású, tápanyagokban dús talaj. Nyári napokon különösen igényli a bőséges öntözést. Jobbára a meleg-, napos-, szélvédett helyet kedveli. Ellene szóló érv ugyan, hogy sok betegség támadhatja meg és több kártevője is van, de ezeket némi gyakorlattal le lehet küzdeni.

A vadkörte alanyon nevelt (általában nyári körte) körtefa csemetékből terebélyes-, nagy koronájú-, igen hosszú életű fák lesznek. 

A birs alanyon álló (általában őszi és téli érésű körték) facsemeték kisebb méretű, szabadon álló, alacsony törzsű fák lesznek. Rendkívül fontos a rendszeres metszés és gondos növényvédelmük is. Különös figyelmet kell fordítani az öntözésükre is, mert a tartós aszályperiódusok következtében a húsuk kövecsessé válhat.

Mielőtt a telepíteni kívánt csemetét megvásárolja, kérjük, figyelmesen olvassa el annak adatlapját és ismerje meg az adott fajta tulajdonságait!

Élettani hatása

A körtének kedvező a cukortartalma, melynek 75 %-a fruktóz és szorbit, melyeknek átalakításához nem kell inzulin, tehát kedvező a cukorbetegek számára. Rost tartalma segít a deverikulózis és az emésztőszervi daganatos betegségek megelőzésében, a szérumkoleszterin-szint csökkentésében, a szervezet méregtelenítésében. A körte az egyik legtöbb élelmi-rostot tartalmazó gyümölcs, sőt sok zöldségfélét is megelőz ebben a vonatkozásban.

 A körte 100 grammjának energiatartalma  52 kcal, s 0,4 g fehérje, 0,3 g zsír, 12 g szénhidrát és 6,2 g élelmi rost. Vitaminok közül C-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B7-, B9-, A- és E-vitamint, míg az ásványi anyagok közül foszfort, kalciumot, káliumot, magnéziumot, nátriumot, cinket, kobaltot, krómot, mangánt, nikkelt, rezet, szelént és vasat tartalmaz. Közismertek a rostban gazdag táplálkozás előnyei, és a körte egy kitűnő rostforrás. A felnőttek számára ajánlott, napi minimum 25 gramm rostfelvétel nagy hányada (44 százalék) fedezhető egyetlen, közepes méretű körte (178 g) elfogyasztásával. Aki allergiás a nyírfa vagy az éger pollenjére, annál a körte evésekor keresztreakció léphet fel. A körte glikémiás indexe kicsi, fajtától függően mutat némi eltérést: a vilmoskörte glikémiás indexe 41, míg a tengerentúlon népszerű Winter Nelis fajtáé 34.
 

Termesztése

A körte termesztése több szaktudást igényel, mint bármely más gyümölcs, mert különösen a téli körték roppant igényesek mind a természeti körülményekre, mind a gondozásukra.

A kiegyenlített, mérsékelten meleg klíma gyümölcse. Ezért kedvezőbb számára a csapadékosabb Dunántúl, mint kontinentális klímájú Alföld, ahol csak rendszeres öntözéssel lehet eredményesen körtét termelni.  A hosszabb tenyészidejű, későn érő körtefajták igényesebbek, mint a nyári érésűek.

A körte érzékeny a téli hidegre, a fák törzsén gyakran nehezen gyógyuló fagyfoltok jelennek meg, és e tekintetben is jelentős eltérések tapasztalhatók a különböző fajták között.

Nagyon fontos, hogy a fákat helyesen készítsük fel a téli hidegre: a késői öntözés, a nitrogén-műtrágyázás és a késői zöldmetszés következtében a hajtások és a vesszők nem érnek be tökéletesen. Az ilyen fák még a mélynyugalmi állapotban is fagykárokat szenvedhetnek.

A kora tavaszi hőmérséklet-változások is veszélyeztetik a körtefák és a termőrügyek épségét. Virágzáskor már -1°C hőmérsékletnél jelentős fagykárok keletkezhetnek.

A szél is ellensége a körtefáknak. A levelek a szél hatására könnyen elszakadoznak, megbarnulnak, elhalnak, a súlyos gyümölcsök pedig attól sérülnek meg, hogy egymáshoz vagy az ágakhoz ütődnek.

Körtét - különösen a télikörte-fajtákat - csak jó talajon érdemes telepíteni, ahol a fa rendszeres vízellátáshoz és bőséges tápanyagellátáshoz jut. Legkedvezőbb számára a meleg, nyirkos, de vízáteresztő talaj. A karógyökere mélyre hatol, ennek ellenére nem viseli el a hosszabb ideig tartó csapadékhiányt. Erősen meszes talajon a gyümölcsök húsa kövecses lesz.

A körtét vad- vagy birsalanyra szemzik. A vadalanyú csemetékből közepes törzsű fákat nevelünk, amelyek az 5. évben fordulnak termőre. A birsalanyon állókból napjainkban már a 2-3. évben termő törpefákat, sövényeket, termőkaros és karcsú orsófákat alakítanak ki. Régebben a redély mellett nevelt alakfák kialakítását valóságos művészetté fejlesztették, de erre ma már a kiskertekben sincs elég idő.

Törekedni kell arra, hogy a körtefák tágasan álljanak, ezért a törpefákat legalább egymástól 4, a vadalanyon álló csemetéket 10 m-re ültessük. A körtecsemeték nem viselik el a mély ültetést!

Nagy gondot kell fordítani a fák tápanyagellátására is. Már az ültetőgödröt el kell látnii az első életszakaszhoz szükséges tápanyagokkal, a későbbi időszakban a foszforműtrágyák a megtermékenyülést és a gyümölcskötődést, a káliműtrágyák pedig a gyümölcs cukortartalmának kialakulását segítik elő.

Az elültetett fák törzse körüli talaj nedvességtartalmát megőrizhetjük árnyékoló trágyázással.

Az újabb vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy az összes körtefa/tik gyakorlatilag önmeddők. Ha a saját virágporral megtermékenyült virágból gyümölcs fejlődik, az a parthenokarpiának (szűznemzésnek) köszönhető. Az idegen megporzás minden esetben fokozza a megtermékenyülés mértékét, tehát a körtefajtákat vegyesen kívánatos ültetni.

Nagy felkészültséget követel a fák metszése is. A termőre fordulás idejéig minden év tavaszán alakító metszésben kell a fákat részesíteni. Ha azt tapasztaljuk, hogy a termőrészek kialakulása késik, akkor segítségül kell hívni a vesszők lekötözését. Ennek hatására a következő évben a vessző hosszában termőrügyek keletkeznek, és a fa termőre fordul.

A metszést - különösen a birsalanyú fákon - később is folytatni ajánlatos, nem feledkezve meg a nyári zöldválogatásról sem.

A nyári hónapok egyik legfontosabb ápolási munkája körtefák öntözése. Többször és bőségesen kell pótolni természetes csapadékot, hogy a fák hajtásainak növekedése akkor Se mérséklődjék, amikor a gyümölcsök kinevelése sok vizet vesz igénybe. Ehhez persze könnyen felvehető műtrágyák kiszórása szükséges.

A megfelelő körülmények között álló, egészséges körtefák csoportosan hozzák a virágaikat. Ha ezt még jó megtermékenyítés követi, akkor a kelleténél több gyümölcs fejlődik ki. Ezeket ritkítsuk meg úgy, hogy egy csoportban legföljebb két gyümölcskezdemény maradjon.

A körte legjelentősebb betegségei: a varasodás, a monília, fabreás betegség és a körterozsda. Kártevői: a pajzstetvek, a körtelevélbolha, a sodrómolyok, a levéltetvek és a körtemoly. Ezek leküzdéséhez rendszeres permetezésekre van szükség.
 

Felhasználása

A körte utóérő gyümölcs, ami azt jelenti, hogy a fáról való leválasztása után is tovább folyik a gyümölcsben az érés. A nyári fajtákat az érés kezdetén kezdjük szedni. Az őszi és a téli fajtákat pedig akkor, amikor teljesen kifejlődtek, de még zöld alapszínűek. A szüreti idő megállapítása nem könnyű dolog, annál inkább, mert a fa különböző reszel közt is Van e tekintetben eltérés. Nagy veszély az, hogy későn szedett, hatalmas gyümölcsök a földre hullanak, és úgy megsérülnek, hogy tárolásra nem használhatók fel.

A körtét legjobb 2°C-os hőmérsékletű és 80-90%-os nedvességtartalmú helyiségben utóérlelni.
 

A körte története, leírása

A körte (Pyrus) a rózsavirágúak (Rosales) rendjébe és a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növénynemzetség. Kb. 30 főbb faja, nagyobb alfaja és természetben előforduló hibridje létezik.

Számos ehető gyümölcsű fafaj tartozik ide. Az emberiség legalább 3000 éve ismeri, termeszti. „Körte” alatt a fán kívül a nemes körte (Pyrus communis) gyümölcsét szokás érteni.

A körte az Óvilág partvidéki és enyhe éghajlatú területein honos, Nyugat-Európától Észak-Afrikáig és Ázsiáig bezárólag. Közepes méretű fák, 10-17 méter magasra nőnek, gyakran keskeny, magas koronával, némely faja pedig cserje méretű.

A levelek váltakozó állásúak, egyszerű, 2–12 cm hosszú levelek, egyes fajokon fényes, másokon sűrű ezüst-szőrös felülettel; alakjuk a széles-oválistól a keskeny lándzsásig terjed. A legtöbb körte lombhullató, kivéve 1-2 délkelet-ázsiai faját, melyek örökzöldek. Jól tűrik a hideget, akár a ‒25 °C – ‒40 °C-os teleket is, kivéve az örökzöld fajokat, amik csak kb. ‒15 °C-ig viselik el.

Ötszirmú virágai fehérek, néha sárgás vagy rózsaszínes árnyalatúak, 2–4 cm átmérőjűek.

A rokon almához hasonlóan a körte is almatermés, a vad fajoknál 1–4 cm átmérővel, néhány nemesített változata akár 18 cm hosszú és 8 cm széles is lehet; alakja az ellipszoid vagy gömbszerű formától a nemes körte klasszikus körteformájáig (hosszúkás alapi rész, gömbölyded vég) terjed.

Homérosz a körtét az istenek ajándékának nevezi. Theophrastos (I. e. 370-286) pedig már különbséget tesz a vad-és a termesztett körte közt, és tudja, hogy a nemeseket csak oltással lehet szaporítani.

Az 1753-ban megjelent Linné – Species plantarumában a nemes körtét és a vadkörtét még nem választották el egymástól. Pyrus communis néven szerepelt, s a vadkörtét e faj egyik változatának (latinul variance pyraster) tekintették. Később Burgsdorff 1787-ben fajnak nyilvánította. A nemes körtefajtákkal való kereszteződés és kivadulás miatt azonban nehéz élesen meghúzni a fajok közti határokat, így több botanikus inkább a régi Linné-féle nevet használja. A vadkörte szinonim nevei közül még gyakran felbukkan a Gärtner-féle, az 1791-ben adott Pyrus achras. A termőhely iránt nem igényes, egyaránt előfordul bükkös, gyertyános tölgyes, kocsánytalan tölgyes-cseres, valamint erdőssztyepp környezetben. Megtalálható karsztbokor erdőkben, száraz tölgyesekben, tölgy-szil-kőris ligetekben, főleg az erdőszegélyen, valamint erdőből kialakított legelőkön hagyásfaként.

Magyarországon mindenhol előfordul. Nem számít ritka növényfajnak. Vannak vidékek, ahol még az Alföldön (Kiskunfélegyháza, Nyárlőrinc, Ócsa környékén) is gyakori.

Utak szélén, felhagyott szőlőkben, gyümölcsösökben, legelőkön hagyásfaként sokfelé előfordul. Egyes vidékeken (például a Szentendre–Visegrádi-hegység és a Pilis területén) kifejezetten gyakori.

Még fontos előfordulási helyei: Pomáz és a majorok vidéke (Pankos-tető, Kiskovácsi-puszta), Visegrád környéke, Leányfalu, Hidegvizek-Postarét, Szentendre, Pilisszentkereszt (különösen a völgy keleti oldala), Csobánka, Pilisszentlászló, Pilisszántó.

A körte legjelentősebb betegségei a varasodás, monília, fabreás betegség , körterozsda. Kártevői: a pajzstetvek, körtelevélbolha, sodrómolyok, levéltetvek és a körtemoly.
 

A körte betegségei

Baktériumos gyümölcsgolyva: Fiatal fák gyengén fejlődnek, a gyökérnyaki részen, illetve a fő és mellékgyökereken előbb fehéres, majd barna színű kinövések láthatók.

Baktériumos virág és ágelhalása: Az ágrészeken háncspusztulás figyelhető meg, majd a felette lévőágrész elhal.

Elzionés foltosság (körte, alma): A folt kicsi, pirosasbarna, barna, majd megnagyobbodik, közepe kifehéredik, a szélek pirosak maradnak.

Fabreás betegség (körte, birs): A folt először a levélfonákon, olajzöld, majd barna, később feketedő. A gyümölcsön különböző nagyságú és színű foltok láthatók. A folt apró, fekete és beboríthatja a gyümölcs nagy részét.

Fuziákumos varasodása: A rügyek nem hajtanak ki, a vessző felületén sötét színű fekélyes foltok láthatók - a teljes ág elpusztulása.

Fuzikládiumos varasodása: A sziromlevélen és a virágkocsányon (sötét színű) olajzöld, később barna, fekete (berepedező) különböző méretű, bársonyos foltok találhatók, erős fertőzés esetén levélhullás tapasztalható, a kötődött gyümölcs lehullik, torzul.

Nektriás ágelhalás és ágrákbetegség: A koronán száraz ágak, ágcsoportok találhatók, a károsodott ágrészeken narancs-, vagy vörös színű kiemelkedések, rákos sebek találhatók.

Moníliás gyümölcsrothadás: A folt barna, rothadó, egyre nagyobbodó, rajta körök mentén fehér, vagy sárgás penészpárnák láthatók. A fertőzött gyümölcs egy része mumifikálódva a fán marad.

A körte kártevői

Almamoly: A gyümölcs felületén egy kisebb és egy nagyobb lyuk található. A nagyobb ürülékkel szennyezett, a gyümölcs belseje kirágott, benne halványvörös hernyó található.

Bimbólikasztó bogár: A bimbók nem nyílnak ki, a szirmok barnák, elszáradnak.

Cserebogár: A fiatal fák elpusztulnak, az idősebb fák koronarészei hervadnak, majd elpusztulnak. A kitakart gyökérzet, vagy akár a főgyökér elrágott, a károsítás helyén csontszínű pajorok találhatók.

Darazsak: Az érő gyümölcs szabálytalan alakban megrágott. A héj alatt nagyobb katlan alakú üregben több darázs is található.

Hajtáshervasztó darázs: A károsított rész elszárad, az egészséges és az elpusztult részek határán csavarvonalban szúrásnyomok láthatók.

Hajtástörő ereszlény: A pusztuló rész letörik.

Hamvas körte-levéltetű: A hajtásvégek levelei besodródnak, rajtuk viaszportól hamvasnak tűnő rovarok találhatók.

Kaliforniai pajzstetű: A pusztulás a korona csúcsán kezdődik, a károsított részeken barnásszürke, vagy szürke, a folt piros gyűrű formájú, közepén általában megtalálható a szürkésbarna színű-, lekaparható-, réteges pajzs.

Körtedarázs: A porzószálak és a bibe között félkörben futó, fekete színű aknázójárat található.

Körte levélbolha: Besodródott, deformálódott leveleken zöldessárga szívogató rovarok jelennek meg, melyek sok mézharmatot ürítenek, amelyen korompenész telepedik meg és megfeketíti a károsított részt. A gyümölcs deformálódik.

Körtemoly: A gyümölcs felületén egy kis bemélyedés és ha már a kártevő elhagyta, egy kerek, rágcsálékmentes lyuk található. A magok kirágottak.

Levéltetvek: A szívogató rovarok teste gömbölyded alakú, barnás színezetű, esetleg világos-, illetve sötétzöld, melyek a rajtuk lévő viaszbevonattól hamvasnak látszanak.

Levélbarkók: A levéllemez széle kicsipkézett, vagy szabálytalan alakban megrágott.

Lombrágók, hernyók, téli araszolók: A duzzadó, majd fakadó rügyek, később a fiatal hajtások és levelek is megrágottak. A károsítás helyén különböző, nagyobb testű hernyók fedezhetők fel.

Recés levélpoloska: A leveleken apró, sárga színű foltok, vagy sárga elszíneződés, a levélfonákon fényes, fekete ürülékszemcsék és szívogató rovarok találhatók.

Rügyfúróbogár: A rügyek nem hajtanak ki, oldalukon kerek lyuk látható.

Sodrómolyok: A fakadó rügyek kiodvasítottak, később a fejlődő hajtások megrágottak, levelek szövedékkel összesodrottak. A károsított részeken, az összesodrott levelekben különböző színű hernyók illetve peték találhatók. A gyümölcs felülete megrágott

Takácsatkák: A levélfonákon finom szövedék védelmében , vagy szövedék nélkül szívogató, szabadszemmel alig felfedezhető méretű rovarok.