Utak, vízvezetők, iszapfogók és partfalazatok rendbehozása a szőlőben

 Ezen munkák a síkon fekvő szőlőkben nem fordulnak elő, csakis a hegyi szőlőkben, de itt elmulaszthatatlan teendők melyek a szőlő jókarban tartásához feltétlenül szükségesek.

Ha a szüreti és trágyahordási fuvarozások következtében a szőlők között levő kocsiutak megromlottak, ezeket a tél folyamán rendbe kell hozni, helyesebben: kijavítani, hogy a következő évben szükséges fuvarozások fenakadást ne szenvedjenek. Az utakat megrongálhatja a sáros talajban végzett fuvarozás és a nyári esőzések által okozott vízmosás. Első esetben a képződött gödröket az oldalt fekvő területekről behúzott föddel kitöltjük és azt jól lefurkózzuk. Ha a szőlő talaja kőtörmelékes, akkor a gödör alsó részét apró kövekkel töltjük ki és ezek fölé teszünk mintegy 10 centiméter vastag földréteget és így furkózzuk le. A második esetben, ha t. i. az út kivájását a nyári sebes esők okozta vízmosás idézte elő, akkor arról kell gondoskodni, hogy többé ez a lerohanó víz az úttest azon részére, ahol a kocsik közlekednek, ne juthasson. Ezt akként érjük el, hogy az úttest egyik oldalán vízlevezető árkot készítünk és ebbe vezetjük bele kis oldalárkok segélyével az esővizet, de ebben a vízvezetékben — körbe iktatott, keresztben álló vesszőfonatokkal — a víz sebességét minduntalan csökkentjük. Ezek a keresztfonatok egyszersmind iszapfogókul is szolgálnak, mert ha jól vannak készítve, a lerohanó víz által elragadott talaj legnagyobb részét visszatartják, amely azután— az eső elmúltával és a talaj megszikkadása után — a 
szőlőtáblákba visszahelyezhető. Az úton képződött gödröket úgy töltjük ki, mint ahogy fentebb leíratott. Hegyi szőlőkben gondoskodni kell mindig arról, hogy a nyári záporesők alkalmával a lejtőn rendesen megszaladó esővíz a fellazított szőlőtalajban kárt ne tegyen azáltal, hogy azt magával ragadva a területen többé-kevésbé mély vízmosásokat okoz. Ezért a szőlőben — a lejtőnek megfelelőleg — kisebb vagy nagyobb árkokat, úgynevezett vízvezetéket készítünk. A szőlőterületről a fölösleges esővizet kisebb lejtésű és rövidebb oldalárkokkal ezen vízvezetékbe belevezetjük, hogy ezen át — kártétel nélkül — távozzon el szőlőterületeinkről. Ez okból a vízvezetékek oldalait és fenekét kővel vagy gyeptéglákkal megerősítjük, hogy a gyorsan lefolyó víz azt ki ne vájhassa és ha meredekebb lejtőről vezeti le a vizet a vízvetíteték, ebben kereszt vesszőfonásokat, esetleg egy méter mély kifalazott, kideszkázott vagy vesszőfonással megerősített oldalú iszapfogó gödröket is alkalmazunk. Télen át a kisebb árkokat az esetleg bennük nőtt gaztól megtisztítjuk, kiegyengetjük, a vízvezeték oldalait és fenekét megvizsgáljuk és ha azt a víz valahol megbontotta, azt alaposan kijavítjuk, végül pedig a keresztösvények és az iszapfogó gödrök által felfogott talajrészeket a szőlőterületre visszahordjuk és úgy a keresztösvények fonását, valamint az iszapfogók oldalait — ha azok a nyár folyamán megrongálódtak volna — alaposan kijavítjuk. Meredek fekvésű szőlőkben részint azért, hogy a mívelést megkönnyítsük, részint, hogy a talaj lecsúszását megakadályozzuk vagy hogy a meredekséget csökkentsük, a lejtővel keresztbe partfalazatokat alkalmazunk. Ezek lehetnek kőből rakottak, gyeptéglákból építettek, esetleg fűvetéssel megerősített partfalazatok. Mielőtt a tavaszi munkák megindulnak, a partfalazatokban netalán mutatkozó hibákat ki kell javítani. Ha a kőből rakott partfal kidomborodik vagy esetleg már ki is dőlt volna, a hibás részt lebontjuk úgy, hogy a lebontás által támadt nyílás fölfelé mindig táguljon és arra ügyelünk, hogy az újraépítésnél a megmaradt rész oldalába az újraépített rész jól beköthető legyen és a kövek elhelyezésekor figyeljünk jól, hogy a beillesztett kődarab a többi közül ki ne csúszhasson. A gyeptéglákból épített partfalakban támadt sérülések újabb gyeptéglák beillesztése és szilárd megerősítése által javítandók ki, míg a fűvetéssel megerősített partfalak hibáit a hiányzó résznek tápdús földdel való kipótlása és az így előállott kopasz foltoknak kora tavasszal megfelelő fűmagvakkal való bevetése által pótoljuk. Megjegyzendő, hogy utóbbi két partfalnak a megrongálását leginkább a nyári záporok megszaladó vize szokta okozni, ezért arra különösen ügyeljünk, hogy ezen vizeknek a partfalhoz való jutását megakadályozzuk akként, hogy azoknak más irányban való elvezetéséről gondoskodjunk.  
A szőlő trágyázásának gyakorlati kivitele. A szőlő okszerű trágyázásánál különböző szempontokat kell figyelembe venni, melyek szem előtt tartásával a trágyázás sikerét és célszerűségét tetemesen előmozdíthatjuk. Ily szempontok : 1. Milyen fekvése van a trágyázandó szőlőterületnek? 2. Milyen a talaja? 3. Milyen korú a szőlőültetvény? 4. Mikor trágyázzunk? Fekvést illetőleg síkföldön a már termő szőlőben, a sorok között bármely irányban elszórhatjuk és alákapálhatjuk a trágyát, de indokolt azt akként végezni, hogy az elhintés iránya két egymásutáni trágyázásnál felváltva egymást keresztezze. Ezáltal a gyökérképződés egyenletesebb lesz. Hegyi szőlőnél az elhintés mindig a lejtővel keresztben haladó sorközökben történjék, annál is inkább, mert a fedésnek is így kell történnie és a fedés által kimélyített sorközökbe kell elhelyezni a trágyát. Tudvalevő, hogy a trágyát, különösen a szerves trágyákat (istálló-, keverék-, feketetrágya) oly mélyen kell a földbe helyezni, hogy az a rendszeres kapálás alkalmával a felszínre ne kerüljön, mert ez esetben a levegőn kiszárad és nem lesz meg a kívánt hatása. De viszont oly mélyen sem szabad a földbe tenni, hogy az a szőlő gyökereivel közvetlen érintkezzék, mert ott könnyen gyökérpenészesedést idézhet elő. Ezért a következőket tartsuk szem előtt. Laza (homok) talajban — ha a szőlő be van fedve, az elhintett trágyát 10—15 centiméter mélyen bekapáljuk, ha azonban a szőlő nincs befedve, akkor legalább 20, esetleg 25 cm. mélyen kell bekapálni. A befedett szőlőnél nyitáskor még legalább 10 cm földréteg jön a 10—15 centiméter mélyen elhelyezett trágyára, így nem kell attól tartani, hogy az rendes kapálásnál a föld színe fölé kerül, a be nem fedett szőlőnél tehát azért kell mélyebben bekapálni a trágyát, mert e fölé nem jön semmi föld sem a rendes kapálás előtt. Agyagos, kőtörmelékes talajoknál meg célszerűbb a trágyázást a sorközök téli lazításával egybekapcsolni, mert így egyszerre két munkát végezhetünk egy erővel. Az új ültetések trágyázása mindenkor úgy történjék, hogy a kúp alakú befedett tőke körül, a tőkétől legalább 10 centiméter távolságra köralakban 12—15 centiméter mély árkot húzunk és ebbe hintjük a trágyát úgy, hogy azt az árokból kiemelt földdel ismét befedjük, mert a fiatal ültetvények gyökérzete még nem terjedt el annyira, hogy a sorok közé hintett trágyát is kihasználhatná. A már termő, tehát 4 évesnél öregebb ültetvényeket mindig legcélszerűbb a sorközökben trágyázni. Ha műtrágyát használunk, akkor ezt nem szükséges oly mélyen helyezni el, mint a szervestrágyákat, mert a műtrágyát az esővíz részben könnyen feloldja és a tavaszi első kapálás előtt már kellő mélységbe leviszi magával a talajba a gyökerekig, de ha esetleg fent is maradna egy része, úgy hogy a kapálás még közelebb hozná a talaj felszínéhez, annak nem árt a levegő és a következő eső újra lemossa a talajba. A trágyázás ideje általában a késő őszi munkák elvégzése után, a tél elején van, de mindig inkább korábban, mint későbben végezzük el, hogy a téli nedvesség a trágya oldható tápanyagait feloldhassa és a szívógyökerekhez juttathassa. Ezért a trágyázást február közepéig feltétlenül el kell végezni, akár szerves-, akár műtrágyával történik az. Kivételt képeznek a műtrágyák közül a légeny-trágyák (kénsavas ammónium és a chilisalétrom). Ezek közül a kénsavas ammónium közvetlen a nyitás előtt hintendő el, míg a chilisalétrom csak a tavaszi szőlőmunkák bevégzése után, közvetlen az első kapálás előtt úgy, hogy az első kapálással a föld alá jusson az. Ennek az oka: mert a káli- és foszforsav-trágyák hatóanyagait a talaj visszatartja és nem engedi, hogy azt az esővíz könnyen az altalajba oly mélyen lemossa, ahol már a gyökerek nem jutnak hozzá, a légénytrágyákat azonban a lefelé szivárgó esővíz nagyon könnyen magával ragadhatja oda, ahol a gyökerek már nem szívhatják fel. A kénsavas ammoniakot azért kell előbb — nyitás előtt — a földbe tenni, hogy a növény erősebb életműködéséig legyen ideje — a talaj alkatrészeinek közreműködésével— olyan vegyületté átalakulnia, amely alakban azt a növény felhasználhatja, de a chilisalétrom már ilyen vegyület és ezt a növény azonnal értékesítheti. Ez okból ez utóbbit akkor adjuk a talajba, ha a növény életműködése folyamatban van és a növény azonnal értékesítheti is.