Újültetésű gyümölcsfák ápolása

Németh József gazd- tanácsos, kert. főfelügyelő - Nem szándékozom bővebben magyarázni annak szükségességét, hogy mennyire fontos az újonnan ültetett gyümölcsfák elsőévi gondos ápolása.

Csupán csak arra kívánom a figyelmet fölhívni, hogy a helyéből kimozdított, több napos utat tett és megsebesített gyökerű fa életfolyamata megzavartatván, az átültetést még kedvező körülmények közt is megsínyli. A fa életműködésében bekövetkezett zavar hatása még fokozottabb mértékben mutatkozik akkor, amikor a gyümölcsfaoltvány gyökérzete, a földből való kiásás után, hosszabb ideig elföldelés nélkül, szélben, napsütésben, a levegőn hányódik. Ilyen esetben és a nyílt piacokon történő árusítás esetében a gyümölcsfa hajszálgyökereit— gyakran pedig vastagabb gyökerei is megfonnyadnak és elpusztulnak. Ennek azután rendszerint az a következménye, hogy az elültetett fa vagy elpusztul, vagy épenséggel csak tengődik, de fejlődni nem tud. Hasonló esetet tapasztalunk akkor is, hogyha ültetés előtt a gyökerek végein friss metszést nem eszközlünk, vagy ha ezt meg is tesszük, de a metszést életlen, zúzott sebet ejtő ollóval végezzük és a megroncsolódott gyökereket nem távolítjuk el. Végül a gyümölcsfák rossz megeredésének oka a hibásan történt ültetés is lehet. Pl. ha a beiszapolás elmaradása miatt a föld nem tapad szorosan a gyökerekhez, vagy ha a hajszálgyökerek összecsomósodva kerülnek a földbe, akkor a fa nehezen indul fejlődőnek. Ugyanez az eset akkor is, hogyha a fát nem ültetjük kellő mélységre és a gyökérnyak a földszintje fölött marad. Kivált a száraz, forró természetű homoktalajban tapasztalható az ilyen hibás ültetésből származó eredménytelenség, minélfogva a gyümölcsfákat az ilyen talajban 8—10 cm-rel mélyebben ültethetjük, mint különben kellene. Mindezekből könnyen megérthető, hogy a gyümölcsfák ültetését a legnagyobb figyelemmel és gondossággal kell végeznünk, ha eredményt akarunk elérni. Azonban a gondos és helyes ültetés egymagában még nem biztosítja a teljes sikert. A faültetőnek arra kell törekednie, hogy az elültetett fa életműködésében bekövetkezett zavart további gondos ápolással mielőbb megszüntesse és a fa erőteljes fejlődését előmozdítsa. Ezt a célt a talaj nedvességének fenntartásával, esetleg táplálóanyagok adagolásával, másrészről az új hajtások levélzetének a kártevő rovarok és gombabetegségek ellen való megvédésével érhetjük el. Ha a talaj nem nélkülözi a szükséges nedvességet, akkor a gyümölcsfában leraktározott múlt évi tartaléktáplálóanyag vízzel fölhígul és a gyökerek végein kallusz (szövetképződmény) fejlődik, a rügyek pedig megduzzadnak és létrejön a rügyfakadás. Kellő talajnedvesség mellett, ami rendes tavaszi időjáráskor a talajból nem hiányzik, a kalluszból, valamint a gyökérrügyekből új hajszálgyökerek fejlődnek s ezek a vizet és a benne lévő tápsókat magukba veszik és megindul a nedváramlás a rügyekbe és az ezekből fakadó hajtásokba. Amikor már a levelek is kibontakoznak, ezek átveszik a beléjük jutott táplálóanyagok áthasonítását és ezután bekövetkezik a nedvkeringés folyamata és a fa táplálkozása. Minél több a táplálékot fölvevő gyökérzet és minél több a levélzet, annál bőségesebb a táplálkozás és annál erőteljesebb a növekedés. Ha azonban kevés vagy beteg a gyökérzet, akkor az új hajtások fejlődése is gyenge. Ugyanez az eset akkor is, hogyha a talaj nedvessége hiányzik. De ezenkívül akkor is tökéletlen a fa táplálkozása és fejlődése, hogyha a levélzetet kártevő rovarok (hernyók, bogarak, levéltetvek) vagy penészgombák pusztítják. Ezekből könnyen megérthető, hogy az új ültetésű fáknál egyik legfontosabb teendő a talajnedvesség fenntartása, vagyis a víz pótlása. Az ültetés évében, amikor a fának aránylag még kevés gyökérzete van, az időnkénti öntözés a leghathatósabb elősegítője a növekedésnek. Az erőteljes növésű fa a kártevő rovarok és penészgombák kártevéseinek is jobban ellenáll. Ellenben a gyenge növésű fa úgy a rovarok, mint a penészbetegségek pusztításait nem bírja ki s ha őszig életben is marad, az ilyen beteg szervezetű fa a téli fagy áldozatává lesz. Miután a fa gyökerei mélyen vannak, a talaj egyszeri beöntözésére aránylag sok víz kell. De ha egyszer 15—20 liter vízzel megöntözzük a földet, ez a vízmennyiség 2—4 hétig is elég lesz, sőt tovább is, hogy ha a hajtások állandóan és kifogástalanul növekednek. Ha a növekedés erőteljes, akkor öntözésre nincs szükség. Öntözéskor a fák gyökereit takaró 8—10 cm-nyi földréteget kaparjuk le a gödör felületéről s ezután öntsük a vizet a gyökerekre. A gyökerekről lehúzott földet csak azután húzzuk a helyére vissza, amikor már a víz teljesen beivódott a földbe. Ellenkező esetben ez a száraz földréteg szívná föl a vizet, ahelyett, hogy a mélyebben lévő földrétegbe, a gyökerekhez jutna. Hogy hányszor öntözzünk? — erre a kérdésre az a feleletem, hogy e tekintetben a fa növekedése és az időjárás, illetve a csapadék (eső) mennyisége és a talaj alsó rétegének a nedvessége az irányadó. Ha sovány talajban az öntöző vízhez tíz literenként 1/2-1 liter trágyalevet vagy 10 gr. szuperfoszfát és 10 gr. kénsavas ammóniák műtrágyát keverünk, ezzel a fa fejlődését nagyon elősegíthetjük. Öntözés után az elegyengetett föld tetejét célszerű giz-gazzal vagy más hasonló anyaggal beteríteni, hogy a föld kiszáradását ezáltal megakadályozzuk. A föld ilyen beárnyékolása különösen a heves és száraz természetű talajokon mindenkor nagyon előnyös. Agyagos és cserepesedő talajokon pedig a fák aljának állandó porhanyítása szintén a talajnedvesség megtartását eredményezi. A fiatal oltványok tövéből, olykor pedig a fák törzséből egy vagy több hajtás fakad ki. Ezeket a hajtásokat fiatal korukban tőből vagdossuk le, hogy többé ki ne hajtsanak. Csak a bokoralakúvá vagy félmagas törzsűvé nevelendő őszibarackfa törzsén hagyjuk meg azokat a hajtásokat, amelyekre, koronanevelés céljából, szükségünk van. Az alattuk lévő hajtásokat, valamint a párosan nőtt koronahajtások egyikét szintén el kell távolítanunk. Későbben, ha azt tapasztaljuk, hogy egyik-másik tavasszal visszavágott vessző végén lévő vezérhajtás jóval erősebben nőne a többinél, az ilyen túl erős hajtás hegyét, amikor 25—30 cm hosszúságot eléri, le kell csípni, hogy a többiek jobban fejlődjenek. Ha pedig egy-egy hajtás görbén vagy nem kívánt irányban nőne, azokat egy erős nád vagy vessző alkalmazásával kellőképen irányítanunk kell. Legfontosabb teendő ezek után a fák megvédése a kártevő rovaroktól és gombabetegségektől. A kártevő rovarok közül a bogarakat, hernyókat leszedéssel lehet legkönnyebben irtani.

Ellenben a fiatal fák legveszedelmesebb ellenségét, a levéltetűt csak erős oldatok alkalmazásával lehet elpusztítani. Erre a célra igen alkalmas a quassia (légölő forgács) 1,5%-os főzete, melynek készítését a Növényvédelemben legközelebb ismertetjük. A rágcsáló bogarak (különféle cserebogár, kendermagbogár stb.) ellen pedig, a leszedésen felül, úgy védekezünk, hogy a fák leveleit 1—2% klórbárium (barkósó) mérgező oldatával permetezzük meg. Az itt említett anyagokon felül még sokféle védekezőszer van forgalomban, amelyek kipróbálásra ajánlhatók. Minden anyagnál a főkellék, a biztos hatás és olcsóság. Tehát az ismeretlen anyagokat ebből a két szempontból kell kipróbálnunk és használatba vennünk. Ha az újültetésű gyümölcsfákat jól gondozzuk és megvédjük, akkor azok jó fejlődése nem marad el. Ha ennek ellenére a fa növekedése nem kielégítő, akkor vagy a gyökér hibás, vagy talajhibával állunk szemben.