Alma- és körtefák nyesése

Az alma- és körtefa termőrészeinek a nyesése mindig a megnyesendő fa általános fejlődésétől, fajtájától, a helytől, valamint az illető termőrész minőségétől, mikénti elhelyezésétől, eddigi kezelésétől és a környező farészektől függ. Abban az esetben tehát, ha közvetlen az ágból kinőt vessző, még hajtás állapotában a nyári kezelés alkalmával kurtítva, (pincírozva) lett, akkor azt már nem fogjuk alapra nyesni — mint azt az előző lapszámunkban jeleztük, — hanem a nyári kezelésnél történt és télen is jól látható bekurtítás helye felett mintegyfél cm.-re nyessük azt vissza. Ha a vesszők erőteljes növekedésűek voltak és ennek következtében a nyár folyamán többször is vissza lettek kurtítva, — akkor a vesszőt a legelső, tehát a legalsó nyári kurtítás helye felett levő legközelebbi rügy felett nyessük. Ha körtefáról van szó, az oly túl erős fejlődést mutató vesszőket — amelyek alsó részükön termőrészek helyett csak hajtórügyeket mutatnak, itt-ott kalapra való nyesés helyett a legalsó négy hajtó rügyre nyessük és ezt a megmaradt négy rügyes csonkot középen, a két felső rügy alatt megtörjük. (Lásd I. sz. ábra.) A vessző ezen megtörésének az a célja, hogy így a vessző tápláló anyaga négy rügyben, valamint a törés folytán előállott roncsolt, nagy seb behegesztésére lesz felhasználva. Ennek következtében rendesen még ezek a kifejlett rügyek sem nevelnek erőteljes fahajtást. Még ha a betört vesszőrész két felső rügyéből erős hajtás is fejlődne, a két alsó rügy rendesen rövid termőrészt nevel. Túl erős táplálékanyag felvétel esetén a törés már egy két hét alatt összenő és ekkor a törés zavaró hatása megszűnik. Ebben az esetben a vessző megtörését ugyanazon a helyen hamarosan meg kell ismételni. A következő téli nyesés alkalmával az ilyen betört vessző két felső rügyéből fejlődött farészt, ha ezek magasan állnak az addig már teljesen behegett töréshelyen lenyeshetjük. A két alsó rügyből mesterségesen előállított két becses termőrész marad. Az almafák erős vesszeinek termőrésszé való nyesésénél is ugyanilyen jó eredménnyel felhasználhatjuk a vesszők megtörését, alkalmazni azonban a vértetűre való tekintettel ennél a gyümölcsnemnél nem szoktuk. 

A nyesés keresztülvitelénél ügyelnünk kell arra, hogy a termőrészek nyesés következtében 15—20 cm-nél hosszabb hajtást ne fejlesszenek. Különben az ezeket tartó termőrész is erős fejlődésű lesz és ennek következtében rajta termőrügyek sem fejlődhetnek. A nyáron későn bekurtított, vagyegyáltalában nem kezelt simahéjjú, egymástól távolállórügyekkel bíró erős vesszőket még nagyobb mértékben kellmeggyengíteni, hogy termőrészeket fejlesszenek. Ezeket szintén vagy alapra nyessük, vagy pedig a legalsóbb kifejlődött rügye felett betörjük és a törés felett álló második rügyre nyessük vissza. (Lásd 1. ábra, B.) Általában az alma- és körtefák termőrészének a nyesésénél lehetőleg mindig alvó, fejletlen rügyekre, gyűrűkre, illetve erősebb fahajtást adni nem képes gyenge farészekre, ha pedig másképpen nem megy, alapra nyesünk. Csak így érhetjük el azt, hogy a termőrész tényleg erős fahajtás helyett mindig csak gyenge növekedésű termőrészt adjon. Az ilyen fejletlen, ennekfolytán a megnyesés után még egy ideig önmagában továbbfejlődő s csak ezután kihajtó rügyek rendesen a célunknak megfelelő gyenge, rövid, előbb-utóbb termőrésszé alakuló hajtást eredményeznek. Ugyanilyen okból megtehetjük azt is, hogy az erősebben nőt és termővé változtatandó visszanyesett farészből a fejlett rügyeket lecsípjük, hogy így az ezek mellett levő fejlettlenebb oldalrügyek hajtsanak ki. Idősebb, többszörösen elágazott, hajtórügyet nem tartó és ennek következtében a kismérvű nedvfelszívódás folytán könnyen elvénülő termőrészeket időnként meg kell ifjítani. Ennek elérése céljából az ágas-bogas termőrész magasabban álló farészeinek egynéhányát ritkítás módjára kivágjuk, az egész termőrészket tartó farészt pedig egy azon végighúzódó és az ezt tartó ágra is terjedő hosszanti erősítő bevágással látjuk el. A nyesés és az erősítő bevágás okozta sebek a rendesnél több táplálóanyagot vonnak oda, ami a termőrészek részeit élénkebb növekedésre készteti. Átmeneti és fejletlen rügyeknek termőrüggyé vagy rövid termőrésszé való kifejlődése csak abban az esetben van biztosítva, ha ezeknek közvetlen közelében levelek vannak. Igyekezni kell ezért arra, hogy a fejletlen rügyek mellett, a fejlődésben levő gyenge termőrészek közelében minél több levél fejlődhessen. Az erős növekedést mutató fahajtásokon a levelek jelenléte termőrész-képződés szempontjából hátrányos. Ezért ilyen esetben az erős fahajtáson levő leveleket vagy azok egy részét a farügyeknek termőrüggyé vagy termőrésszé való kifejlődése előtt kettévágva, vagy egyes helyeken teljesen eltávolítva, megritkítjuk. 
Gyűrűs termőnyársat, valamint a rövid, termőrügyben végződő termőnyársat nem nyessük. Az előbbieket csak akkor, ha elágazottak és vénülni kezdenek. A termőrészek visszanyesésénél ügyelni kell arra, hogy az illető termőrész megmaradó részén már termőrüggyé változó vagy már ilyenné átváltozott rügy ne legyen. Ha ugyanis a nyesés ezekre történne, akkor ezek a hasznos termőrügy, átmeneti rügy vagy újabb termőrész helyett csak fát jelentő hajtásokat hoznának. További útmutatásul még egy termőrésznyesést bemutatunk. Ábránk magyarázó írása ezt jól szemlélhetővé teszi. Tudva, hogy a termőrügyek mindig a leggyengébben növekedő farészeken fejlődnek, a nyesőnek a termőrészek nyesését mindig úgy kell végeznie, hogy az azokon levő rügyeknek egy része elegendő tápláló anyag híjján erős hajtást ne fejlesszen. Minél kevesebb termést ad a fa és minél erősebb növekedést mutat az, annál hosszabbra kell a vezérvesszőket és annál rövidebbre, alapra, fejletlen rügyekre kell a termőrészeket nyesni. Igyekezni kell arra is, hogy a gyűrűs termőnyársak ne közvetlenül az ágon helyeződjenek el, mert ezek ilyen állásban rövidesen leszáradnak. 

Az alma- és a körtefán a rügyek — még a ki nem hajtott, de teljesen kifejlődött farügyek is termőrügyekké változhatnak át. Ez az átváltozás 1—3 év alatt megtörténik abban az esetben, ha az illető rügy nem kap oly sok nedvet, hogy ennek folytán időközben fahajtása legyen. Ennél a két gyümölcsnemnél a fa minden egy évnél idősebb részén termést kaphatunk. Tekintve azt, hogy ezek rügyei, még a teljesen kifejlettek is évtizedekig elélnek és hajtóképesek maradnak, ezért ezeknek a fáknak az ú. n. felkopaszodása többnyire csak a helytelen nyesés folytán következik be. Ezeknél mélyebben álló, elvénült termőrészeket is mindig könnyen pótolhatjuk.