Hónaljazás, kötözés, hajtásválogatás a szőlőben

A hajtások levél-hónaljában képződött úgynevezett nyári vagy hajtórügyek a nyár folyamán rendszerint kihajtanak.

A hónaljhajtás képződés a gyakorlatban csak annyiban jelent hátrányt, hogy zsúfolttá teszi a tőke lombozatát és elősegítheti a peronoszpóra fertőzést. Ha lehetőség van rá, a hónaljhajtásokat távolítsa el (kacsolás). A fiatal hónaljhajtás tőben könnyen kitörhető, az erősebbeket késsel vagy ollóval kell eltávolítani.

A kötözés
A hajtások megfelelő állását és a támasznak megfelelő elrendezését kötözéssel segítheti elő. A kötözést fiatal, bujább fejlődésű szőlőben korán, meg kell kezdeni amikor a hajtások a 30-40 centimétert elérték, mert az elhajló hajtások későbbi felkötéskor lepattanhatnak vagy a vihar lecsavarhatja őket.

A Moser-féle magaskordonnál és egyes lugasformáknál általában nincs is szükség kötözésre, csupán hajtásigazításra.

Karótámasz melletti kötözéskor a hajtásokat úgy kell elrendezni, hogy a tőke alsó részén a fürtök magasságában a hajtások kidomborodva, tágasan álljanak, a tőke belseje szellős, levegőjárt legyen és a kötözés a fürtöket, leveleket ne szorítsa össze. Az első kötözéskor - az úgynevezett aggatáskor - a hajtásokat még csak lazán kell összefogni, nem baj, ha a rövidebbek ki is maradnak a kötésből, ezeket majd később, ha megnőttek akkor kell behúzni a kötésbe. A további kötözéseknél (feljebb, ahol már nincs fürt) a hajtásokat fokozatosan, kötésről kötésre szorosabban kell kötni a karóhoz. A második vagy harmadik kötésnél az alsó aggató kötés többnyire már feleslegessé válik, az akár le is vehető, és a kötözőanyagot az újabb kötéshez fel lehet használni.

Huzalos támaszberendezésnél egysoros huzalok esetén a hajtásokat egyenként vagy többet összefogva legyezőalakban kell a huzalhoz kötözni. Így lehet a legkedvezőbb hajtáselrendezést teremteni. Így éri legjobban a napfény és a levegő a leveleket és a termést. A huzalhoz a hajtásokat 8-as alakú kötéssel kösse, ez jobban meggátolja a huzalon való elcsúszást és némi védelmet nyújt a huzalsérülés ellen.

Páros huzal esetén a hajtások kötözésére alig van szükség, inkább csak a hajtások huzal közé igazítása, illetve egyenletesebb elrendezése a feladat, mert a hajtások kacsaikkal megkapaszkodnak a huzalokban.

A kötözés módja, gyakorisága egyébként mindig a támaszrendszer függvénye. A támasz magasságától is függ, hogy hányszor kell a vegetációs idő alatt kötözni. Gyalogszőlőket elegendő rendszerint egyszer kötözni, mert ezek sűrű ültetésük miatt úgyis gyengébben fejlődnek, azonkívül korán és alacsonyan csonkázza! Erősebben fejlődő szőlőkben szükség lehet három-négyszeri kötözésre, illetve hajtásigazításra is.

A kötözési feladatot ahol szükséges a hónaljhajtások visszacsípésével-, később pedig a csonkázással kapcsolja egybe.

A hajtásválogatás
A hajtásválogatásnak az a célja, hogy a tökének azokat a hajtásait, amelyekre nincs szükség (így a termőcsapok, szálvesszők termést nem hozott hajtásait, azonkívül a tőke más részén nőtt, termést nem mutató hajtások közül azokat, amelyekre a jövő évi metszéskor nem lesz szükség), még a fejlődés kezdetén el legyen távolítva. A válogatással jelentős tápanyagot lehet megtakarítani, szellősebbé téve a tőkét, és így csökken a permetezendő lombfelületet is, valamint így a megmaradó hajtások, és a termés sokkal jobban fejlődnek.

Fiatal szőlőben hajtásválogatással a megfelelő művelésmód kialakítását nagymértékben elősegítheti. Termő szőlőben is igen előnyös metszést kiegészítő művelet lenne, de, ha nem végzi el, különösebb kár abból sem származik.

A válogatás ideje május közepe, amikor a hajtások a 15-20 centimétert elérték, illetve már a kis fürtök is láthatók. Hogy valamelyik hajtáson számíthat-e fürtre, ilyenkor már könnyen megállapítható, mert a fürtök mindig a legalsó kacsok helyén képződnek, és, ha valamelyik hajtáson megjelent a kacs, akkor azon a hajtáson már fürtre nem számíthathat.

A válogatást mindig a tőkeművelés- és metszésmódhoz, valamint a tőkék korához és fajtájához igazodva kell végezni. Legelőször a felesleges meddő hajtásokat tördeljük ki, csupán az ugar- és biztosítócsapokon hagyjuk meg a szükséges számú meddő hajtást, valamint, ha olyan helyen nőtt, ahol jövőre a metszéshez szükség lesz a vesszőre. Már az is sokat ér, ha a válogatás csak arra szorítkozik, hogy a hosszúcsapok felső rügyeiből és a szálvesszőkön nőtt meddő hajtásokat tördeli ki.

Arra azonban vigyázni kell, hogy ha nem volna termés a tökén, a lombfelületet ne csökkentse le túlzottan. Annyi hajtást mindig neveljen a tőkén, hogy levelei jól táplálják a tőkét, a rajtuk levő termést is ki tudják nevelni, de emellett képesek a fajtára jellemző, megfelelő erősségű, vastagságú vesszővé fejlődni.

Nem tartozik ugyan szorosan a válogatáshoz, de ha a tőke- vagy gyökérnyakból nyakhajtások (sarjhajtás, csicskura) előtörését tapasztalná, azokat is tördelje ki tőben.