Bücs Sándor a szőlész és szőlőnemesítő

Filmajánló

november
5.
44. hét
Bücs Sándor a szőlész és szőlőnemesítő
Okt.

Bücs Sándor a szőlész és szőlőnemesítő

Filmajánló

Soron következő utazásunk alkalmával Csepébe látogattunk.

Csepe Kárpátalján, a Beregszászi járásban, Ukrajna területén található. Nagyszőlőstől 15 km-re délre-, a Tisza és a Fekete-víz között fekszik.

1320-ban Theluk néven említette először oklevél, majd 1393-ban Chepe néven említették. 1320-ban az Ákos nemzetséghez tartozó Péter és Máté birtokaként említették, később Thyba fia Miklós kapta meg adományként, majd a Csepy család birtoka lett. A Reformáció idején a település magyar lakói reformátusok lettek. Református temploma 1480 körül épült. A faluban áll a Fogarassy család udvarháza is, mely az 1990-es évek végén már felújításra szorult. 1910-ben 965, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Ugocsa vármegye Tiszántúli járásához tartozott. Ma 1902 lakosából 1803 (azaz 95%-a) magyar.

Látogatásunk célja ezúttal nem más volt, minthogy találkozhassunk és beszélgethessünk a csemegeszőlő termesztés egyik kiváló és elismert mesterével; Bücs Sándor szőlésszel és szőlőnemesítővel. 
Manapság rengeteg új csemegeszőlőfajta jelenik meg a piacon, melyekről bizony információk még nem állnak rendelkezésre. Sándort arról kérdeztük, hogy melyek azok az új csemegeszőlő fajták, melyekkel valóban érdemes foglalkozni, és melyek, amivel egyáltanán nem szabad.

A film az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

Operatőr:
Kozma Turula

Vágó:
Maléth J. Zsolt

Narrátor:
Masa Tamás

A narráció Bayer Sándor hangstúdiójában készült Budapesten.




Kérjük, segítse munkánkat egy megosztással!

Rólunk mondták

Tisztelt TündérKertek Ügyfélszolgálat!

Ma a francia posta érdeklődött, hogy megérkezett-e a küldemény. Válaszoltam nekik és ezennel Önöknek is megerősítem, hogy minden rendben ment. Hamar ideért a csomag, tökéletes állapotban volt. El is ültettem mindent a tanácsaiknak megfelelően. Sok eső esett rájuk, mostanában sokat süt a nap és a kis Feketicsi meggy és a két szőlőtőke is életerős és elkezdett rügyezni.

Nagyon köszönöm a gondosságukat!

Üdvözlettel,
Verdes-Tennant Emese


Verdes-Tennant Emese

vásárló

Franciaország

idézőjel
Verdes-Tennant Emese - vásárló / Franciaország

Tisztelt Tündérek!

Nagyon szépen köszönjük a gyümölcsfa csomagot!
A tegnapi nap folyamán átvettük a gondosan, látható szeretettel nevelt előkészített csomagunkat. Azon melegében el is ültettük a Somló hegyen lévő szőlőkben. Bízunk benne hogy kis birtokunk ékei lesznek hosszú éveken keresztül!
További sok sikert kívánunk a munkájukhoz!

Tisztelettel: Bea és Pál


Németh Pál - vásárló / Doba

Németh Pál

vásárló

Doba

idézőjel

További kínálatunkból

Biztonságos
fizetés

Pecsétgyűjtés
az ingyenes szállításért

Bankkártyás fizetés
azonnali kedvezményért

Pontgyűjtés
levásárolható pontok

Jutalompontok
ismerősei vásárlásai után

Idejében szólunk!
Mikor mit kell
tenni a ketben?

Felhívjuk figyelmét, hogy 2022.04.06-i dátummal közzétettük Adatkezelési tájékoztatónk (Felhasználói és revíziós irányelveink) frissített verzióját. Kérjük, olvassa el ezeket figyelmesen, és csak ezt követően, ha azokkal egyet is ért, kezdje meg webes felületünk használatát! A jelzett dokumentum terjedelmes, számoljon nagyobb időráfordítással. Továbbá tájékoztatjuk, hogy weboldalunk működése érdekében cookie-kat használ.