A szőlő metszéséről általában

A metszés kialakulásának története és fontossága

A vadon termő szőlőt az ember évezredekkel ezelőtt vonta termesztésbe és sok évszázad alatt alakította át értékes kultúrnövénnyé. A termesztő ember fedezte fel, hogy a növekedésben korlátozott visszafogott metszett szőlőtőke nagyobb fürtű, cukorban és zamatanyagban gazdagabb, savban szegényebb, nagyobb bogyójú termést ad, mint a természetes környezetben szabadon, metszés nélkül élő. Tehát a termő szőlő kialakulásában a metszés jelentős szerepet játszott. A szőlőmetszés gyakorlati fogásai hosszú évezredek alatt állandóan tökéletesedtek és az utóbbi száz év kutatási eredményeinek köszönhetően fejlesztették ki a különböző metszési rendszereket. A szőlőtőkét évről évre rendszeresen metszeni kell. A metszésnek két fő célja van: egyrészt kívánt és a viszonyok szerint célszerű tőkeforma kialakítása és fenntartása, másrészt pedig a rendszeres, jó minőségű és tetszetős termés elérése. Ennek megfelelően az első két évben a tőkét alakító metszésben kell részesíteni, az ezt követő években pedig a tőke termőre metszése következik, amivel a termőegyensúlyt és a tőkeformát szükséges fenntartani. A fentiek alapján a termesztők között a szőlő metszésével kapcsolatban két fogalom terjedt el, illetve vált ismeretessé: 
Az idősebb tőkerészek kialakítását és fenntartását tőkeművelési módnak-, a tőkerészeken fejlődött vesszők visszavágását pedig metszésmódok nevezik. A művelésmód és a metszésmód - elkülönítésük ellenére - szorosan összefüggenek és kiegészítik egymást, hiszen minden tőkeformát csak bizonyos metszésmóddal lehet kialakítani.

A tőkeforma kialakítását meghatározó tényezők

A szőlőtőke alakját, a fás részek nagyságát terjedelmét és térbeli elhelyezését - más szóval a tőkeművelési módot - számos tényező befolyásolja és határozza meg. Ezek között a legjelentősebbek a környezeti viszonyok, de fontos tényező még a fajta és a termesztési cél is. A környezeti viszonyok közül az éghajlat és a talaj szerepét kell leginkább hangsúlyozni. Az éghajlati elemekből a hőmérséklet-, pontosabban a téli fagy erőssége és gyakorisága hat legjobban a megválasztható tőkeművelési módra. Mivel a szőlő fagyérzékeny növény, csak takarással termeszthető ott, ahol a hőmérő higanyszála gyakran süllyed -15 C° fok alá. Ez a helyzet általában a szőlőtermesztés északi határához közel fekvő országokban, így hazánkban is. Évtizedenként talán 3-4 olyan tél van, amikor az Alföldön és az ország egyéb sík fekvésű szőlőiben a nem takart tőkerészek szinte teljesen elfogynak. Ezeken a termőhelyeken olyan alacsony tőkeformát ésszerű kialakítani, amelynek az idős tőkerészei és termőrészei könnyen takar hatók. Emiatt alakult ki az Alföldön és más sík területű termőhelyen az alacsony – főként – fejművelés. Ennek másik, jelentőségében kisebb oka az, hogy a melegigényes szőlő a magyarországi éghajlat alatt a kellő meleget csak a talaj közelében visszasugárzott hőből. Országunkban sem kell azonban mindenütt takarni a szőlőt, hiszen a meleg-, lejtős területeken, a domb- és hegyvidéken a levegő már nem hűl le annyira, és a téli fagyok ritkán és kevéssé károsítanak. Mint ahogyan az ilyen melegvédett fekvésben a szőlőt télre nem szükséges takarni itt a nagyobb termőfelületű (Európa déli országában általános) tőkeformákat (például kordonművelés) alakíthatnak ki és tarthatnak fenn, mivel itt ezeken a helyeken a talaj közvetlen színétől magasabban is jó minőségű szőlő termesztő.
A tőkeformák nagyságát azonban nemcsak a takarás szükségessége, vagy elhagyhatósága-, hanem a talaj víz és tápanyag ellátottsága is meghatározza. Melegebb fekvésű hegyoldalon is csak akkor kezelhető nagyobb termőfelületű tőkeforma, ha a talaj kellően termékeny. A tőkeművelési mód megválasztását a termeszteni kívánt fajta tulajdonságai is döntően befolyásolják. A hagyományos művelésekre minden fajta alkalmas, viszont a magas művelésre például csak az, amely fajtának a fagytűrése aránylag jó, és ilyen műveléssel is rendszeresen jó minőségű szőlőt terem. Így például a magas művelésre a ’Rizlingszilváni’ és a ’Piros tramini’ fajta kitűnően megfelel, viszont a ’Bánáti rizling’ vagy a ’Mézes fehér’ már nem alkalmas.
A termesztési cél a tőkeforma megválasztását szintén befolyásolja. A nagyobb idős tőkerésszel rendelkező-, kordonművelésű tőkén például jobb minőségű bor termeszthető, mint a Guyot művelésűn. Ez utóbbin viszont szép, nagy, tetszetős fürtök fejlődnek, ezért ez a tőkeforma a csemegeszőlő termesztésre jól megfelel.

A szőlő részei

Mielőtt a tőkeformák kialakításáról és a különféle metszési módokról esne szó, igen fontos tisztába lenni kedves olvasónknak a szőlő növény felépítésével, annak részeivel és azok funkcióival, hogy jobban nyilvánvalóvá válhasson, hogy mit-, miért- és mikor kell vágni, ezért az alábbiakban a szőlő növény felépítését mutatjuk be, hiszen az alapfogalmak ismerete a szőlőtőke helyes metszésének is előfeltétele.

A föld alatti részek
A szőlő gyökérzetének alapos megismerése minden szőlészeti munkának az alapja. A gyökérzetnek igen nagy feladata van. Rögzítenie kell a tőkét a talajhoz, el kell látnia vízzel és benne oldott tápanyagokkal. A szőlő földbeli részei a föld középpontja felé növekednek. A magról kelt szőlőtőknek fő-, a dugványról szaporítottnak járulékos gyökérzete van. A tőke földbeli törzsét tőgyökérnek nevezik.

A szőlő gyökérzetének alapos megismerése minden szőlészeti munkának az alapja. A gyökérzetnek igen nagy feladata van. Rögzítenie kell a tőkét a talajhoz, el kell látnia vízzel és benne oldott tápanyagokkal. A szőlő földbeli részei a föld középpontja felé növekednek. A magról kelt szőlőtőkének fő-, a dugványról szaporítottnak járulékos gyökérzete van. A tőke földbeli törzsét tőgyökérnek nevezik.
A tőgyökérről erednek a járulékos gyökerek. A tőgyökér legalsó részéből indulókat talp-, a középtájról eredőket oldal-, és talaj felszínéhez közel levőket harmatgyökereknek nevezik. A tőgyökérből kiinduló járulékos gyökerek növekedésük közben első-, másod-, majd ez harmad- és negyedrendű elágazódásokat hoznak létre. A legutolsó elágazódás végén találhatók a sűrű hajszálgyökerek, amelyek átszövik a talajt, s így felveszik a tápanyagokat és a vizet. majd a bennük húzódó szállító csatornák belsejében szállítják föl a föld feletti részek számára. A gyökér végén találjó a gyökértényező csúcs, amely osztódással növeli a gyökereket keresztmetszetében és hosszanti irányában egyaránt. A gyökerek a talaj egyenletes és mély behálózására törekednek. A szőlőtőke mélyen, sekélyen, közelre és távolra hatoló gyökérzetével, tervszerű munkamegosztással hasznosítja a talajt. A telepítéstől számított 3 éves korig majdnem kialakul a tőke teljes gyökérzete, amely a 60 folyómétert is elérheti  tőkénként. Ez idő alatt a tőkék közelében (50-100 cm) nem ajánlatos 10 cm-nél mélyebb talajmunkát végezni. A tőkéktől távolabb a 2-3 méter széles szőlősorok közepén azonban lehet 30 cm mélyen szerves- és műtrágyázást végezni. A szőlő gyökereinek szerencsés tulajdonsága az, hogy a tápanyagot és a vizet megkeresik, abba az irányba nőnek. Ezzel megmagyarázható, hogy sokszor igen rossz talajon, vízben szegény vidéken is lehet találkozni egészséges, viruló szőlőültetvényekkel. Például a Kadarka fajta gyökerei az összes fajta közül a legmélyebbre hatolnak le. 
Aki szőlővel szeretne foglalkozni, vagy foglalkozik, annak számára elengedhetetlen, hogy a gyökérzet ismerete a kisujjában legyen, hiszen a szőlő életműködésének, tűrőképességének, igényeinek termőképességének alapépítménye a gyökérrendszer. A gyökérzet ismeretében a trágyázás is megkönnyíthető, és a trágya is jobban hasznosítható. Oda juttassa két rétegben a nagy adagú alaptrágyát talajelőkészítéskor nagy rétegben, ahol a legtöbb gyökér található (40 és 60 cm-es mélység). 

A föld feletti részek
A szőlő föld feletti részeinek viselkedése az öröklöttség mellett csupán élethű tükröződései az alapnak, azaz a sajátos gyökérzetnek. Minél nagyobb felületű és tömegű-, minél erőteljesebb-, minél távolabbra és mélyebbre hatoló a szőlőfajták gyökérzete, annál nagyobb a tőke termőképessége és minőségi a hozama. A szőlésznek különös érdeke fűződik ahhoz, hogy a tőkék erőteljes gyökérzetet fejlesszenek, hiszen az erőteljes gyökerű ültetvény kevesebb trágyázásra is sokat és rendszeresen terem.
A szőlő föld felett lévő zöld részeiben, azaz a levelekben játszódnak le az anyagcsere-folyamatok. Ennek során a klorofillt tartalmazó sejtek a talajból fölvett tápanyagokból, a vízből, a levegő szén-dioxidjából a napfény hőenergiájának hatására cukrokat készítenek. A levelekben készült szerves anyagok éjszaka azután elkerülnek azokra a helyekre, ahol szükség van rájuk. A  növények az így elkészült anyagaikat le is bontják. Például a forró, aszályos nyáron a szőlő a savainak lebontásával hűti magát. Ilyen forró években lágyak a muskotályos borok. A szőlő a levelein lévő nyílásokon keresztül a fölösleges vizet is elpárologtatja.
A szőlő föld feletti részeit taglalva, mindjárt a tőgyökér felett közvetlenül, a talajszintben van a tőkenyak, s annak folytatása a termőalap és a termőfelület (tökefej, kordonfelület, szarv, bak, stb…). A rügyekből képződik a hajtás. A hajtás csúcsa a vitorla. A szőlőrügy a levél hónaljában képződik. A rügyeknek sok fajtája ismeretes. Van nyári rügy, amely a képződés évében kihajt (ez a hónaljhajtás). Továbbá van nyugvó- és áttelelő rügy, amelyek összetett rügyek. A főrügy tengelyének alapján két mellékrügy helyezkedik el. Ezek rend szerint csak akkor hajtanak ki, ha a főrügy megsérül. A főrügy minőségére és ezzel együtt a benne lévő fürtök számára az előző év nyári időjárási- és a növény táplálkozási viszonyai igen nagy hatással vannak. A főrügy az egész fürtökkel és a levéllel fölszerelt hajtásképlet kicsinyített mása. A szőlő bugavirágzatú. A kacs tulajdonképpen a kapaszkodás céljára kialakult hajtásképlet.

Tőkenyak / gyökérnyak: A szőlőtőke földbeli és föld feletti részének találkozási helye a gyökérnyak vagy tőkenyak. Oltvány tőkén az oltás forradás nyoma itt föllelhető.
A tőkenyak fölötti rész a művelésmód szerint különböző formájú és elnevezésű. Például a Moser-féle magasművelésű tőke többéves, függőleges részeit törzsnek, vízszintes ágait pedig karnak nevezik.
Termőalapok: A háromévesnél idősebb tőkerészek a vesszőkkel együtt a termőalapok. Ezek alakja, egymáshoz viszonyított helyzete adja a tőke formáját és megszabja a tőke művelésének módját.
Vessző: A szőlő vesszeje rügyből fejlődő egyéves (egy tenyészidő ) megfásodott hajtás, amely az idősebb részeken (leggyakrabban a cseren) alakul ki. 
Világos rügy: A vessző legfeltűnőbb, határozott formájú rügyei a világos rügyek.
Sárszem: A vessző alaphoz közeli részen a sárszemet (sárrügy) található, amely már kevésbé fejlett, de jól látható. 
Alapi rügy: A vessző tövén, az idősebb résszel való ízesülés helyén a szabadszemmel olykor alig látható alapi rügyek rejtőznek. 
Fattyúvessző: A háromévesnél idősebb részekből (karókból, törzsekből) fejlődő vesszőket fattyú vesszőnek nevezzük.
Nódusz: A szőlővessző a világos ügyekkel, és a velük együtt előforduló megvastagodásokkal jól tagolható. A megvastagodásokat nóduszoknak / szárcsomónak / ízeknek / bütyöknek nevezik.
Ízköz: A nóduszok közötti részt ízköznek (internódiumoknak) nevezik.
Termőrész: A szőlő elsősorban a világos rügyekből képződő hajtásokon terem, ezért a világos rügyeket hordozó vesszők a szőlő termőrészei. A termőrészeket a visszametszett vesszőn lévő világos rügyek száma szerint csoportosítják.  A rügyszám egyúttal a metszés mértékét, hosszúságát is megadja.
Cser: A kétéves résznek cser a nevük. A legtöbb szőlőfajta a cseren fejlődő vesszőn hozza termésének javát. 
Rövidcsap: A rövid csap az a vessző, amelyen 1-2 világos rügy van.
Hosszúcsap: A 3-5 ügyes vesszőrészt hosszú csapnak nevezik.
Félszálvessző: 6-8 ügyes vessző neve a félszálvessző.
Szálvessző: A 9 és ennél több rügyet tartalmazó vessző a szálvessző.

A tőkét attól függően kell terhelni, hogy a metszést követően hány világos rügy lett hagyva rajta. A terhelés mértéke számos tényezőtől függ, amelyek közül legfontosabbak a környezeti adottság, a tőke erőnléte, a rügyek épsége, a fajta metszési igénye, valamint a metszés- és művelésmód. Az erősebb tőkéket egyazon művelésmódon belül is jobban kell terhelni. Amennyiben a tőke adottságainak és lehetőségeinek megfelelően terhelt, a termőegyensúlyi állapotban van tartva. Ez abban nyilvánul meg, hogy szőlőtőke évről évre egyenletesen terem, miközben az erőnléte is azonos szinten marad.
Alulterhelt tőke akkor alakul ki, ha a teljesítőképességéhez mérten kevesebb világos rügy van metszéskor hagyva rajta. Ekkor a terméshozás szempontjából kedvezőtlenebb alapi rügyek és sárszemek is nagyobb arányban kihajtanak. A tőke ilyenkor rengeteg fattyúhajtást hoz és túlságosan buján fejlődik. Vesszejei a ceruzánál vastagabbak.
Túlterhelt tőkéről akkor beszélünk, ha számos világos rügy nem hajt ki (alva marad), a hajtás pedig elsősorban a vesszők csúcsán állókból fejlődik. A tőke vesszejei a ceruzavastagságnál vékonyabbak.
Arányos terheléskor valamennyi világos rügy kihajt néhány sem vagy alapi rügy kíséretében és a tőke termőegyensúlyi állapotban marad. a vesszők ceruza vastagok fejlettségük számuk a fajtára jellemző a szőlő szaporítóanyag a Oltvány vagy Gyökeres európai szőlővessző lehet az Oltvány Alanya filoxérának ellenálló amerikai eredetű vadszőlő amely kötött talajon megvédi a ráordít nemest veszedelmes kártevője Gyökeres európai szőlővessző valamely nemes fajta meggyökerezett vesszeje, amely az úgynevezett immunis homok talajokra így Elsősorban az Alföldre való ahol a filoxéra nem él meg. Hamarosan folytatjuk...