Téli piros pogácsa alma

A 'Téli piros pogácsa' egy igen régi, nagy valószínűség szerint magyar eredetű történelmi (téli) almafajta. Elsőrendű piaci- és háztartási-, és másodrendű asztali alma. Gyümölcse nagyon dekoratív, edzett fája terebélyes, szép habitusú. A Duna-Tisza közéről való és (megfelelő talajvízszint esetén) itt, vagy hasonló termőtájon termeszthető eredményesen. Házikertekben dekoratív termése és a korona szép habitusa miatt is helye van. Többféle változata is ismert, ilyen például a 'Kecskeméti téli piros pogácsa'. Fehér színű változata a 'Fehér pogácsa' alma.

Ismertelen eredetű, a Duna-Tisza közéről származó régi magyar fajta, melynek több változata is ismert.

Gyümölcse nagy, meg nem felelő helyen középnagy. Alakjalapos, egyik oldala hízottabb, mint a másik. Zöme a középtájon alul van, honnan kelyhe felé kissé összehúzódva elég laposan, szára felé kidomborodva széles talpasan fogy el. Szára rövid. Mély, szűk üregbe helyezett. Ennek fala többnyire sima, ritkán rozsdás, karimája pedig többnyire egyenetlen emelkedéseket, lapos bordákat mutat, melyek a gyümölcs derekára is lehúzódnak s annak kerekdedségét zavarják. Kelyhe kicsiny, zárt. Apró ráncok, húsos buckák közé beszorítva szűk mélyedésben ül, melynek falán csak ritkán látható némi finom, sugaras rozsdamáz.
Héja sima, fénylő, kissé zsíros tapintatú. Értével sárga, mely azonban leginkább csak az árnyas oldalán tűnik fel, mert csaknem az egész felülete szép karminpiros festéssel, csíkokkal, pettyekkel és elmosódott pirossággal van bevonva. Fahéjszínű sima vagy érdes rozsdaalakzatok csak néha fordulnak elő rajta. Néha fekete ragyafoltok, a húsában taplófoltok mutatkoznak.
Gyümölcsének húsa zöldes-fehér, tömött, kemény, teljes értével omlós. Leve elég bő, szomjoltó hatású, fűszeres, édes, borízű, némi finom kesernyés ízzel. Magháza zárt, sok ép maggal. Kehelycsöve tompa kúpalakú.

Érési ideje október második felében vagy a hónap végén van. (Meleg évjáratban, avagy ilyen helyen november-február.) Minél később szedik le, íze annál kevésbé lesz fanyar. Fogyasztási ideje november-decembertől márciusig-áprilisig tart. 

Középkorán vagy később fordul termőre és igen bőven, de szakaszosan terem.

Összességében rendkívül jó alkalmazkodóképességű, igen életerős, ellenálló, igénytelen fajta, mely a fagyot is jól tűri. Betegségekre alig érzékeny, a lisztharmat, a varasodás és az almamoly kismértékben károsítják. Az endostigmás megbetegedést is igen jól tűri.

Kiváló asztali gyümölcs. Friss fogyasztásra ajánlott, de tárolást követően ízletesebb. Régen ecetet is készítettek belőle. Fehérborhoz különösen jól illő kísérő.

Fája teljesen edzett. Erős növekedésű. Rendetlenül terjeszkedő ágai nagy, széles-terebélyes, sűrűbb koronát nevelnek. Vadalanyon középtörzsű és magastörzsű fának való. Törpenövésű fának nem alkalmas. Korán és bőven terem. Vesszői elég vastagok, hosszúak, könyökösek, aljuk felé hártyával bevontak, felső végük felé molyhosak, barna-vörösek. Pontozatuk szembetűnő. Közepes rügyközűek. Rügyei nagyok, fehérmolyhosak, elállók. Virágrügyei nagyok, molyhosak. Levelei nagyok, vastagok, nyelük rövid, molyhos, ősszel alsó végüknél violaszín-pirossal mosottak. Levélpálhái kicsinyek, fonálszerűek.
Termesztésére vonatkozóan megemlítem, hogy törpefának nem való. Homokos lapályon, az Alföld homokján, ha alul elegendő víz van, tenyészik a legjobban. Ilyen helyekre tömegtermesztésre is ajánlott. Kecskemétnek ez a fő almafajtája. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán. Régidők óta el van terjedve a Duna és Tisza között. Többféle változata van.

Termőhely-igényét tekintve a homokos síkvidékeken, így az Alföldön - megfelelő talajvíz-viszonyok mellett, nyirkosabb helyen - érzi magát a legjobban. Kecskemétnek ez volt a fő almafajtája, és az egész Duna-Tisza közén elterjedt volt - főként a szőlőkben, köztes faként.