Sárgásfehér vagy rózsaszínű atka, hengeres, kissé hátrafelé keskenyedő test, két pár lábbal. A nőstény 0,16 mm hosszú, a hím kisebb. A szőlő erinózisának kórokozója. A levélkék felső oldalán feltűnően domború, különböző méretű és alakú, zöld vagy vörös színű hólyagok. A hólyagok alján jellegzetes "filcszerű", fehéres, később bézs vagy barna színű trichomák (erineum) növekedése. Kivételesen a levélkék felső oldalán és a virágzaton is erineum képződik, vagy a levelek feltekerednek.

A nőstények főként a rügyek pikkelyei mögött telelnek át. Tavasszal elhagyják rejtekhelyüket és a fiatal leveleken szopnak. A levelek kifejlődése után szinte kizárólag a levelek alsó oldalán szopnak. A szopással halo és erineum kialakulását idézik elő. Ebben a halóban élnek és szaporodnak az atkák. Fokozatosan elhagyják az idősebb leveleken lévő halo-t és a magasabb levélszintekre költöznek.

Az gubacsatkák szabad szemmel észrevehetetlenek, „termékük”, a csak egyes fajokra jellemző, élőhelyükül szolgáló gubacs ellenben könnyen felismerhető a növényeken. (Az atkacsoport közös jellemzője a két pár ízelt láb, nem pedig a hasonló élőhely, melyre a nevéből következtethetnénk.) A gubacsatkák növények szívogatásával veszik fel a tápanyagot, szemben az alosztály élősködő életmódú és ragadozó, azaz más ízeltlábúkat fogyasztó tagjaival. Vannak azonban közömbös fajok is, amelyek pollennel vagy más élőlények szerves hulladékával táplálkoznak: például a levéltetű által kiválasztott mészharmattal, vagy a hálószobában talált emberi hámsejtekkel.

Erős fertőzés esetén tavasszal kihajtáskor olajos készítményekkel javasolt kezelni a növényt. Távolítsa el a fertőzött leveleket. Válasszon a telepítéskor száraz élőhelyet!